Híreink
Vízelvezető rendszerek tisztítása
A Kiskőrösi Hivatásos Tűzoltóság felhívja a lakosság figyelmét a települési vízelvezető rendszerek tisztítására, karbantartására!
Köszönet
Mindenek előtt szeretnénk köszönetet mondani az Önkormányzatnak a szervezésben való részvételéért és mindazoknak, akik a hétvégén a 2012. május 12-i Dutra találkozó rendezvényének lebonyolításában segítségünkre voltak! Köszönjük a civil segítséget, amit a lakosságtól kaptunk! Köszönjük az önzetlen felajánlásokat: a reggelihez a lángost, az ebédhez a birkahúst, a krumplit, a kenyeret, a savanyúságot, az ásványvizet, a …
Háztartások felmérése
Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata az elővárosi közlekedési rendszereinek fejlesztésére pályázott. Első körben a Megvalósíthatósági Tanulmány elkészítésére nyert jelentős uniós és hazai támogatást. Az MT készítése magába foglalja a háztartásfelvételt is, amely Kecskemét tágabb térségében, összesen 13 településen zajlik, egyebek között Bócsa településen is. A napokban folyik a háztartások felkeresése a fentiek szerint Bócsán. Kérjük, …
Osztatlan közös földtulajdon rendezése
A Vidékfejlesztési Minisztérium 2012 májusában társadami célú, lakossági felhívó kampányt indít, amely az osztatlan közös földtulajdonban lévő termőföld tulajdonviszonyainak rendezését kívánja elősegíteni.
A Magyar Állam A Földrendező és a földkiadó bizottságokról szóló 1993. évi II. törvény (Fkbt.) és annak módosításai értelmében átvállalja az osztatlan közös földtulajdon rendezésének költségét, ha a tulajdonos az önálló ingatlan kialakítása iránti kérelmet legkésőbb 2012. június 1-jéig benyújtja a körzeti földhivatalhoz. A határidő elmulasztása jogvesztő, ezt követően már csak saját költségen lehet a megosztást kérni.
Dutra és GépMajális Bócsán
Nyuszicsalogató
M E G H Í V Ó Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját N Y U S Z I C S A L O G A TÓ játszóházra a bócsai művelődési házba. Időpont: április 1. vasárnap 14:00 – 17:00 óráig Programok: – húsvéti tojásfestés – húsvéti díszek, ajándékok – arcfestés – aszfaltfestés – …
Iparűzési adó nyomtatványok
2011. évi Iparűzési adó bevallás nyomtatványai Iparűzési adó bevallás – kattintson ide a letöltésért Iparűzési adó bevallás kitöltési segédlet – kattintson ide a letöltésért Iparűzési adó nyilatkozat – kattintson ide a letöltésért Iparűzési adó bejelentkezés, változásbejelentés – kattintson ide a letöltésért Bankszámlaszámaink – kattintson ide a letöltésért Iparűzési adó rendelet – kattintson ide a letöltésért
Úton a biokertészkedés felé
M e g h í v ó 2012. március 13-án (kedden) 18 órai kezdettel a Boróka Könyvtárban "Úton a biokertészkedés felé" címmel előadást tart NEMES MÁTYÁS biogazda. Mindenkit szeretettel várunk ingyenes rendezvényünkre! Cím: Boróka Könyvtár, Információs és Közösségi Hely Bócsa, Kecskeméti u. 1. Információ: Barcsikné Weinhardt Éva 70/33-09-204, emal: [email protected]
I. Bócsai Böllérfesztivál
I. Bócsai Böllérfesztivál Régóta felmerült már az igény bócsaiak részéről egy, a disznóvágás hagyománya köré épülő rendezvényről. A fesztiválnak a Parkerdő ad majd helyet, tervezett időpontja pedig február 25. A rendezvény szervezéséhez mindennemű segítséget elfogadunk, kérjük, tanácsaikkal, ötleteikkel keressenek meg bennünket! Várjuk vállalkozások, civil szervezetek, baráti társaságok jelentkezését, akik vállalják, hogy a böllérfesztiválon megmérettetik magukat …
JÓTÉKONYSÁGI KARÁCSONYI VÁSÁR
M E G H Í V Ó JÓTÉKONYSÁGI KARÁCSONYI VÁSÁRT szervezünk, melynek bevételét a játszótér fejlesztésére ajánljuk fel. Programok: Jótékonysági vásár (pl. mézeskalács, kézimunkák, díszek, ajándéktárgyak) Kocsikázás a Mikulással MIKULÁS FUTÁS 17 órakor (Boróka Általános Iskola szervezésében) sült kolbász, sült gesztenye, kürtöskalács, forralt bor, tea Helyszín: Bócsa, Katolikus Templom előtti tér Időpont: 2011. december …
Adventi készülődés tűzvédelmi felhívása
Várakozás a karácsonyra – Adventus Domini "az Úr eljövetele"
Régi szokás szerint, 19. század óta szokás adventi koszorút készíteni. A karácsonyra készülve fokozott figyelmet fordítsunk, hogy az ünnep ne válljon jelentős anyagi kárral járó tragédiává.
Választási hírek
Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy Bócsa Község Helyi Választási Bizottsága a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek 2010. október 3-ára kitűzött választással kapcsolatosan elbírálta a jogszabályban meghatározott határidőig, azaz 2010. szeptember 3. 16 óráig beérkezett jelölt-bejelentéseket.