Polgármesteri köszöntő


Büszkék lehetünk mindarra, amit közösen létrehoztunk

 

Tisztelt Látogatók!

Isten hozta önöket Bócsa Község hivatalos honlapján! Megtiszteltetés számomra, hogy a település  polgármestereként, önkormányzatunk nevében köszönthetek minden érdeklődőt.

Született bócsaiként sokat gondolkodtam azon, miként is lehetne megfogalmazni – egy honlaphoz illő tömörséggel – mindazt, ami szeretett községünket leginkább jellemzi. Nehéz feladat, hiszen mi, lokálpatrióták talán elfogultak vagyunk. De ez így helyes. Mindannyiunk közös hite, lelkesedése, szorgalma, kitartása és az összefogás képessége tette Bócsát azzá, amilyennek most láthatjuk. Tehetős, gondozott, igazi otthont nyújtó település a miénk, olyan környezet, amelyben jó élni és dolgozni, amelyben jó vállalkozni, új holnapot építeni, valósággá váló terveket szőni. Büszkék lehetünk mindarra, amit közösen létrehoztunk.

Bócsa jelenének legnagyobb értéke, hogy képes a folyamatos megújulásra, a pozitív változásokra, és teszi ezt úgy, hogy közben tisztelettel őrzi múltja hagyományait. Hiszem, hogy e kettőnek csak együtt van valós társadalmi szerepe, hiszen az elődöktől kapott szellemi örökség ad nekünk erőt ahhoz, hogy élhető községet hagyjunk majd utódainkra.

Kedves Látogatók!

Arra törekszünk, hogy honlapunk minden fontos, hasznos helyi információt tartalmazzon, és remélem, hogy ezeknek önök is hasznát veszik.

Szőke-Tóth Mihály

Bócsa Község polgármestere