Országos birkózó bajnokaink


2016-ban négy országos éremmel zárta Gáspár Bálint az évet: három ezüst és egy bronz. Tavaly kicsit nagyobb figyelmet nyert nála a multimédia, így egy ötödik hely és bronzérem került a falára. Tatabányán a Diák Országos Bajnokságon sem indult másként a nap, mint a korábbi versenyeken. 32 kg-ban volt erősebb, volt ügyesebb, de országos bajnok csak egy. Bálint nem talált legyőzőre és a döntőig menetelt. A tavalyi diákolimpia bronzéremtől az a srác fosztotta meg, akit most a döntőben tussal azaz kétvállal legyőzött.

 

Németh Bálint 10 éves. Nagycsoportos kora óta Bócsán birkózik. Idén lépett a Diák II.-es korcsoportba, ahol már rendeznek országos bajnokságot. 2018. március 10-én került megrendezésre Zalaegerszegen. 23 kg-ban heten indultak az előzetes minősítési versenyekről feljutva. Bálint, Két győztes meccs után került a döntőbe, 9-9 pontállásnál 5 másodperccel a meccs vége előtt dobott egy 4 pontos csípődobást ellenfelén és így megszerezte az országos bajnoki címet. Gratulálunk! Hajrá Bócsa!