Ahol lógatni jó: Kozák-tó Bócsa határában az 54-es úton Kecskemét felé haladván jobboldalt egy horgászparadicsomra bukkanunk. A magánkézben lévő kettő mesterségesen kialakított tó 16 évvel ezelőtt épült, összesen 3 hektáron terül el. Május elsején, illetve augusztus 20-án horgászversenyre is benevezhetünk. Ilyenkor a horgászat mellett a pörköltfőzés, valamint a hal-, illetve báránysütés is a program …

  A Bursa Hungarica Felsőoktatási Ösztöndíjpályázat elbírálásával kapcsolatos információkat ITT tekinthetik meg.

A kárenyhítési hozzájárulás igénybevételével kapcsolatos tájékoztatót IDE kattintva olvashatják el.

Az FBH-NP Nonprofit Kft. , mint a térség hulladékgazdálkodási közszolgáltatója ezúton tájékoztatja a Tisztelt Lakosságot és Közületeket, hogy elindítja a két kukás gyűjtési rendszert annak érdekében, hogy a háztartásokban képződött hulladék mennyisége minél magasabb arányban hasznosuljon, csökkentve ezzel a lerakóba kerülő hulladékmennyiséget. További információt a két kukás gyűjtési rendszerről kapcsolatban IDE KATTINTVA olvashatnak.

2014. november 15-én megrendezésre került immár IV. alkalommal a bócsator, ahová már nyolc csapat nevezett be. Vendégekből, érdeklődőkből nem volt hiány közel kétezren látogattak el. Szombaton reggel a fogó pálinka elfogyasztása és a bócsai vadászkürtösök szignáljával kezdődött a nagy nap, majd a Jó Laci Betyár gondoskodott az egész napos vigalomról. A nap további része a közös munka, vigalom, …

Bócsa Község Önkormányzati intézményeinek energetikai korszerűsítése 

    Tisztelt Lakosság, leendő Ügyfeleink!   Az Önkormányzati Hivatal telefonos elérhetősége 0630 74 33 401 A vonalas telefonszám az átalakítások ideje alatt nem válaszol. Megértésüket köszönjük.

Magyarországon is megjelent a kéknyelv-betegség A NÉBIH kéri a szarvasmarhát, juhot, vagy kecskét tartó gazdákat, hogy a kéknyelv-betegség tüneteire legyenek fokozott figyelemmel és gyanú esetén haladéktalanul forduljanak állatorvoshoz  vagy a járási álla-tegészségügyi hivatalok munkatársaihoz a NÉBIH honlapján található elérhetőségeken. www.nebih.gov.hu További információk a betegségről ITT az érintett településlista ITT a fertőzöttségi térkép pedig ITT tölthető …

A 2014. évi Önkormányzati Választások számított eredményei Tisztelt Lakosság! A polgármester választás eredményeit IDE kattintva tekinthetik meg. A települési önkormányzati képviselők választásának eredményeit IDE kattintva tekinthetik meg.

KEDVES BÓCSAIAK, KEDVES ÉRDEKLŐDŐK! A XIV. Bócsai Szüreti Napok programkínálatát,illetve a felvonulás állomásait IDE KATTINTVA tekinthetik meg. A szüreti napok kísérőrendezvényeként a „Kapunyitogató” programsorozat plakátját IDE KATTINTVA tekinthetik meg. MINDEN KEDVES ÉRDEKLŐDŐT SZERETETTEL VÁRUNK! Bócsa Község Önkormányzata

Tisztelt Választópolgárok! A 2014. évi helyi önkormányzati választás polgármester, illetve önkormányzati képviselők jelöltjeinek listája IDE KATTINTVA tekinthető meg.

Bócsa településszerkezeti tervének és helyi építési szabályzatának módosítása ide kattintva tekinthető meg. (314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet 38.§ szerinti véleményezési dokumentáció)  

Tisztelt Választópolgárok! A 2014. október 12-i önkormányzati választásokkal kapcsolatos közlemény tartalma letölthető itt.  A választásokkal kapcsolatban Mayer Ferenc Bócsai Közös Önkormányzati Hivatal jegyzője ad bővebb információt.   Elérhetősége: tel.:0630 969 7553  e-mail:[email protected]

Érdekelnek a kihívások? Tedd próbára magad! Jelentkezz szerződéses katonának! A jelentkezés feltételeit ide kattintva olvashatod.