Kerékpárút átadó ünnepség


Biztonságban két keréken
Együtt tekertek végig az új bicikliúton

Másfél százan pattantak biciklire szombaton Bócsán, hogy együtt tekerve ünnepelhessék a több mint 100 millió forintos beruházás révén elkészült kerékpárutat.

– Be kell, hogy hálózzák az országot, sőt az egész Kárpát-medencét a kerékpárutak, hogy mindenhová el lehessen jutni, ne csak autóval, vonattal, repülővel, hanem biciklivel is – vélekedett Lezsák Sándor országgyűlési képviselő a községet az 54-es út mentén átszelő kerékpárút avatásán. Az Országgyűlés alelnöke reményét fejezte ki, hogy folytatódik a bócsai kerékpárút építése Soltvadkert és Kecskemét irányába. Lezsák Sándor szerint a tanyákon élők számára is nagyon fontos, hogy továbbépüljön a kerékpárút hálózat, hiszen a bócsaiak 45 százaléka is külterületen él. Mint mondotta: Bócsán sokan vállalták a tanyasi gazdálkodással járó életformát és ők is megérdemlik, hogy minél közelebb kerüljenek ilyen beruházások révén a településhez.
– Sokszor jártam itt, az elmúlt években bejártam a települést és környékét. Csodálatos természeti adottságokkal rendelkezik ez a falu. Jövője van Bócsának, a bócsai környezetnek, ami Kiskunsági Nemzeti Park egyik legszebb része. Ahhoz, hogy egy ilyen beruházás megvalósuljon, kell a helyi erőfeszítés és kell, hogy ez az erőfeszítés találkozzon a megyei, a kormányzati és az uniós elképzelésekkel és törekvésekkel. Önök most nem kaptak egy kerékpárutat, hanem hozzájutottak a jussukhoz, amiért keményen megdolgoztak az itt élők – tette hozzá Lezsák Sándor.
Szőke-Tóth Mihály, a település polgármestere szerint az emberi élet egyik legnagyobb szépsége amikor alkotunk, létrehozunk valamit és azzal értéket teremtünk. – A legnagyobb boldogság azonban az, ha a közösségért alkothatunk – jelentette ki a polgármester, aki elmondta, hogy kiemelten foglalkoznak a régóta dédelgetett álmuk, a Soltvadkertig vezető kerékpárút megvalósításával is.

Biciklicsúcs az 54-es mentén
Profi kerekezők kunsztjainak is tapsolhattak az ünneplők

Látványos freestyle bemutató és közös kerékpározás kísérte Bócsán az új belterületi kerékpárút szombati ünnepélyes átadását.

Az útavatón Szőke-Tóth Mihály polgármester hangsúlyozta: Bócsa élen jár a hazai kis települések között az uniós források sikeres lehívásában. A község egyetlen év alatt az éves költségvetésének közel 150 százaléka, mintegy 270 millió forint értékben fejezett be uniós beruházást. Új ravatalozó épült, az iskola komplett épületenergetikai fejlesztést kapott, az intézmény teljes áramellátását megtermelő napelemes rendszer került fel az épületre, felújították az egyedülálló, a térségben kiemelkedő méretű birkózó termüket, most pedig átadták az új belterület kerékpárutat. Állami támogatásból jövőre már biztosan bővítést és energetikai fejlesztést kap a bócsai óvoda épülete 30 millió forint értékben és 40 milliós uniós támogatásból megújul a polgármesteri hivatal és a hegyközségi iroda épülete is.

A jelentős uniós támogatással megvalósuló kerékpárút projekt – melyhez a településnek mindössze 2,5 forint önrészt kellett biztosítani –  részeként zajlott a Bringasuli elnevezésű szemléletformáló kampány. Első körben megtörtént a kampányban résztvevő pedagógusok képzése, akik azt követően részt vettek a mintegy három hónapig tartó, 8-12 éves gyerekek számára szervezett további oktatásban.  A Bringasuli keretében különböző eszközöket – kerékpárokat, védősisakokat – is beszereztek.
– A bócsaiak szorgalmának, összefogásának, fejlődésre törekvésének köszönhető, hogy mindez megvalósult. Megtiszteltetés számomra, hogy egy ilyen közösség polgármestere lehetek, és magam mögött tudhatom azt a segítő erőt, amelynek köszönhetően a jövőben is hasonló sikerrel tudjuk szebbé, élhetőbbé és fenntarthatóbbá tenni községünket – mondta Szőke-Tóth Mihály.
Az átadó ünnepségre közel 150 bócsai kerékpárral érkezett, és az esemény hivatalos részét követően Lezsák Sándorral és a polgármesterrel közösen kerekeztek végig az új kerékpárúton, ezzel felállítva „az egyszerre minél többen kerékpározók” helyi rekordját. A bringázást követően az ünnepséget a Vuelta Sportiroda látványos freestyle bemutatója zárta.  

1161 méter kerékpárút épült a főút mellett

A több mint 100 milliós fejlesztéshez az uniós és az állami támogatás összege 90,5 millió volt. A projekt keretében a településen áthaladó 54-es főút mentén– a teljes belterületi szakaszon – 1161 méter kerékpárút épült. Ezen kívül kiépült 341 méter burkolt árok, 130 méter zárt csapadékcsatorna, 213 méter csőkorlát és megtörtént egy autóbusz megállóhely áthelyezése. A kerékpárút nyomvonalába eső közműveket is kiváltották, áthelyezték. A megvalósítás során 30 férőhelynyi kerékpártároló jött létre, ezeket az élelmiszerbolthoz, az áthelyezett buszöbölhöz, és a templomhoz helyezte el a kivitelező. A munkálatokat a kiskunfélegyházi Út-Ép-Ker 97 Kft. végezte. A munkák a szerződés szerint október végéig tartottak volna, de a kitűnő együttműködésnek köszönhetően jóval előbb befejeződtek, július 19-én már a műszaki átadás is lezajlott.

A kerékpárút átadó ünnepségen készült fotók a galériában megtekinthetők.