Állami pénzt kapnak a Soltvadkert-ügyön károsult önkormányzatok


 

Állami pénzt kapnak a Soltvadkert-ügyön károsult önkormányzatok

Megtéríti a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet csődjében érintett három önkormányzat beragadt pénzeszközeit a kormány – jelentette be Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón.

Ismertette, hogy Soltvadkert önkormányzata 211,6 millió forintot, Bócsa 55,4 millió forintot, Kaskantyú pedig 2,7 millió forintot kap, amivel a három település „megmenekül” és a továbbiakban is tudja biztosítani szolgáltatásait. Az államtitkár kitért arra is, hogy a takarékszövetkezettől a továbbiakban az állam fogja követelni az ott számlát vezető önkormányzatok pénzét.

A Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet működését június elsején állította le a pénzügyi felügyelet, miután a takarék elveszítette a tőkéjét. A takarékszövetkezetben több tízmilliárd forint ragadt benn, az önkormányzatok mellett mintegy 17 ezer ügyfele volt a takaréknak. A takarék csődje miatt rendőrségi eljárás is indult, a rendőrség május 24-én rendelt el nyomozást különösen nagy kárt okozó csalás gyanúja miatt. A rendőrségtől kapott tájékoztatás szerint június 1-je óta már a Nemzeti Nyomozó Iroda folytatja le az eljárást.

A takarékszövetkezet lakossági és céges ügyfeleit az Országos Betétbiztosítási Alap kártalanítja, a kifizetéseket szerdán megkezdték, és húsz napon belül befejezik. A kártalanítás során a betétesek – mind a magánszemélyek, mind a vállalkozások – személyenként maximálisan 100 ezer eurónak megfelelő, vagyis mintegy 28,9 millió forint kártalanítást kaphatnak. A kártalanítás automatikus, azt nem kell kérvényezni, és a betéteseknek nem kell sorban állniuk azért, hogy hozzájussanak pénzükhöz.

forrás: www.index.hu